Csökken a kéményseprés díja

2013.07.04.

Július elsejétől az 1 egységnyi munkaráfordításra figyelembe vehető legmagasabb, 4000 forintos összeget ötven százalékkal, 2000 forintra mérsékli a kormány. Az ellátásért felelős önkormányzat az összeghatárra, a közszolgáltatási feladat tartalmára és a település szerkezetére figyelemmel helyi rendeletben rögzíti a tarifát.

Februárban még a 10%-os csökkentést akarták erre a területre is bevezetni. Ekkor a Magyarországi Kéményseprőmesterek Szövetsége a Magyarországi Kéményseprők Országos Ipartestületével közösen jelezte a kormány felé, hogy az éves ellenőrzés egy családi házban, ahol egy gáz- és egy tartalék kémény van általában, 3000-3500Ft közötti összeg. Ennek a 10%-át a család nem érzékelné, de a kéményseprő vállalkozásokat súlyosan érintené.

A kéményseprő cégek magyar tulajdonban vannak, átlag 3-50 fős kisvállalkozások. A januári törvény már megnehezítette a működésüket, hiszen e szerint a kéményseprők nem végezhetnek kéményépítést és -javítást, továbbá behatárolja a szabályozás a minimális és a maximális díjat is. Ugyanakkor a megelőzés miatti többletfeladatok, létszámbővítést, újabb eszközök és műszerek beszerzését igénylik.

Az érdekképviseleti vezető már február elején jelezte, hogy ha a bevétel 10%-kal csökken, a kémények biztonsága is ennyivel csökkenni fog.

Egy szilárd tüzelésű kémény esetén a féléves díj 44%-kal csökkenhet, 2127Ft-ról 1194Ft-ra. Ármérséklés lehet a gáz- és tartalékkéményeknél is.

 

(forrás: http://www.portfolio.hu/vallalatok/energia/dontott_a_kormany_jelentosen_csokken_a_kemenysepres_dija.184075.html)